mediaplayer

Balog Zoltán NEM ENGED a 23-ból. Zsebibaba az Országgyűlés heti ülésnapján újfent ismertette a Fidesz alig több, mint egy esztendőcskét látott propagandareflexét a békésen naggyűlőkre húzott zavargókról és a nemzetlélekre törő pribékekről, majd ezúttal is engesztelhetetlen megtorlásigényének múlhatatlan integritását hangoztatta a T. Ház falai között.

E jelenség önmagában nem adna okot különösebb csodálkozásra, avagy a csillapíthatatlan elemzőkedv fellángolására, hiszen: 1. Balog Zoltánnak jó egy esztendeje semmi más mondandója nem akad, illetve 2: Balog Zoltán szövegétől lassan már Áder Jánoson is jelentkeznek a Sikongató Lábrázás csalhatatlan tünetei. Ennek ékes bizonyossága, hogy a rigorózus szigorral alelnöklő Áder a bajusz jótékony takarásának dacára IS (!!) jól érzékelhető pszeudo-szolidaritást vállalt a kormányoldallal, amint ők ezúttal már csak kvázi-palástolhatatlan kabarékiröhögéssel tudták nyugtázni a nemzetlelkész csalhatatlan bizonyosággal nyomatékosított, ismételt Igazságleosztását.

Ádertől pedig, bizony alig-alig tellett egy "node, nodé"-re, ami azért már Balog Zoltán számára is beszédes lehetne. Beszédes lehetne, HA. Ha az Igazság Nyilvánvalósága ki nem takarná előle mindazon differens közelítési pontokat, melyek közös jellemzője, hogy nem követik el azt a Bődületes Hibát, amire egyébként Morvai Krisztina és Balog Zoltán effektíve közéleti vakrepüléseiket építik fel.

Orbán Viktor mától újra demokrata. Most megéri, és célszerű, mert a Nép, a 'Zistenadta Nép hamarosint Tarlós István egyszerűnek vallott rávilágításainak bűvkörébe kerül, melyek kapcsán a haza rokonszenves hobby-centuriója az ötmilliárdot kóstáló referendum mellett fog kardoskodni. De legfőképpen: rávilágítani, egyszerű dolgokra.

A parlament előtt történő kormánymolesztálással felhagyó, jóllehet pár hete a külföldi sajtóban még az utcai nyomásgyakorlás folytatásának fegyverét hordozó Orbán közben oszt/szoroz/elmélkedik. Figyelme egy kedves, az utóbbi időben hanyagoltnak tűnő ruhadarabon helyezkedik kivárásos álláspontra. Még csak nem is fehér. De demokratikus, a legteljesebb mértékben. Talán már ippeg Tarlós világít rá egyszerű dolgokra, de az is lehet, hogy a Vezér a közelgő mámorsejtelmek kapcsán: saját jogon változtat taktikát.

Orbán elítéli az erőszakot, sőt a 23-adikán zúduló esőcseppek becsapódásával egyértelműsíti a szimpatikus szimultánt. Új Többség, Új Remény? Áh! Az Új Többség által tutibiztos sikerre vizionált referendum örömére Viktor csakugyan átöltözésbe kezd, de ennek oka az, hogy a népszavazás végére már az a fránya, neveletlen öltöny és a zokni (gondolom fehér frottir?) is makulátlan, mi több: demokratikus lehessen. Viktor sosem mondta, hogy Minden Követ Megmozgathatna. (Erőszak-Áthallás, valaki?) Viktor sosem mondta, hogy a Haza Nem Lehet Ellenzékben. Viktor mindig demokrata volt. Amikor nem, akkor éppen nem volt jó ok. De amikor van, akkor egyébként: ő demokrata. És egyébként különösebb ok holmi jogállami kereteken túl most sincs, de rájött, hogy lehet csinálni.

Gőzöm sincs, milyen radikálisnak lenni, de gondolom ilyen, mint ezen a képsoron. A radikalizmus számomra legszembetűnőbb gyengesége, hogy ha egy akár kétpólusú konfliktusban mindkét fél radikálisan jár(na) el, akkor tuti nem lenne megúszható az ügy az ellenérdekelt fél/felek beleinek definitív kiontása nélkül, opció: a hivatkozott tartozékok feletti, páros lábbal történő ugrándozás és az aktuális háttérideológia vezéreszméinek öntudatos skandálása.

Kapcsolódó tipp: "Monyóle!"

Aztán a művelet újrajátszása, tetszőleges ismétlésszámmal. Persze ez az általam gyengeségnek tartott  sajátosság gyaníthatóan egyet jelent a radikalizmus lényegével s így tetszés szerint kebelre kapható vonzerejével, hiszen: a radikális egyrészt 111%-osan meg kell, hogy legyen győződve álláspontjának helyességéről, - ennek hiányában aligha nevezhetnők őt az Igazság Birtokában lévő Beavatottnak - másrészt pedig: egy 111%-os bizonyossággal vallott állásponttal szembehelyezkedni: a menthetetlen Végostobaság, maga. És ilyenkor gondolom természetszerűleg nem marad más, mint a másik aprólékká szeletelése, amúgy Gordon Freeman módra.  Azaz: a pajszer a minimális belépő szint, aztán lehet úgymond: spiLázgatni az  eszközpalettát.

Kóka János és Kósa Lajos egyasztalnál

Á La Carte címen futó médiatételezésével a citeratévé nézetem szerint messzemenőkig védhető irányba terelte azt a könnyfakasztóan szép népi játékot, melyet rutinból és előre megfontolt szándékkal történő, politikai panelteregetésnek nevezhetnők. Vegyük észre: a hálaharmatos újdonság erejével hat a merő tény, hogy az Á La Carte szociális struktúráltsága kikényszeríti a politikust a bemagolt, ellenérvekkel ütközetlen panelek szuperbiztos védnöksége mögül. A politikus meglepetésszerű, szándékoltan hektikus összetételű szociális közeg integráns részévé válik, puszta jelenlétének funkciója így nem lehet s nem is maradhat más, mint intellektuális és érzelmi izomerőből, ha úgy tetszik: zsigerből megmutatkozni.