Kóka János és Kósa Lajos egyasztalnál
Á La Carte címen futó médiatételezésével a citeratévé nézetem szerint messzemenőkig védhető irányba terelte azt a könnyfakasztóan szép népi játékot, melyet rutinból és előre megfontolt szándékkal történő, politikai panelteregetésnek nevezhetnők. Vegyük észre: a hálaharmatos újdonság erejével hat a merő tény, hogy az Á La Carte szociális struktúráltsága kikényszeríti a politikust a bemagolt, ellenérvekkel ütközetlen panelek szuperbiztos védnöksége mögül. A politikus meglepetésszerű, szándékoltan hektikus összetételű szociális közeg integráns részévé válik, puszta jelenlétének funkciója így nem lehet s nem is maradhat más, mint intellektuális és érzelmi izomerőből, ha úgy tetszik: zsigerből megmutatkozni.
Kóka itt olyan aranyos: ő békülni, jógyereknek lenni jött. Előre bekészített, tükörpróbás panelekkel oltja a valóság szövetét és az asztaltársaságot. Végoptimizmusban fürdőző, lehetőségekkel teli perspektívákról vizionál, ám a hangregiszterekben tapintható a félprofin palástolt feszengés. Félprofi AZÉRT, mert a profi NEM feszeng, kérném. Kóka mindig feszeng, de nem igazi félprofi. E megjelölés keretei ugyanis semmiképpen sem fedhetnék le a Kóka jelenséget, hiszen ha igazán szorult helyzetbe kerül, kivágja magát. Jelen idő szerint nem kifejezetten jó harcos, leginkább azért nem, mert ő maga sem gondolja magát annak, ez a benyomásom. Nem jó harcos, de kitűnő védekező. Aránytévesztésben ugyanakkor tízdanos nagymester.
Erre ékes példa a hivatkozott linken megtekinthető Á La Carte epizód is. Mert kérném: Kósa Lajos olyan magától értetődő, amúgy koherens legényességgel rántja le az addigra már Metropolysszá nemesedett Budapest mentálképzetében gyönyörködő Kókát, hogy még. Megmondja neki a tutit, tökre. Hogy kb: "Hát János, az Isten áldjon meg téged, idejött a Szombathy Pali, aszonnyahogy': egyéves az őszödi beszéd, gyerekek, mi a véleményetek erről? Nem az volt a felütés, hogy hány ezer baja van Magyarországnak, és merre tovább."
Kóka csalhatatlan leleménnyel szagolja ki, hogy Kósa momentán kétszázhetvenhétmillióval ignorálta az SZDSZ elnök szociálkomformizációt becéző nyitókísérletét, ezért kapásból tüzel vissza. Rávállalósnak tetsző, valójában tízezerpróbás panelvádakkal kínálja Kósát, a debreceni polgármester a nézővel rezisztál szimultánt. A dolog lényege, kérném, e tökéletesen csapongó attitűdpaletta. Nem ment a komformizáció, a Kósa jól valagba is rúgott, na nesze, én is jól tégedet, kerül amibe kerül! Ebből látszik, hogy Kóka nyomokban hajlamos érzelmi kérdést csinálni a verbális trükkparádékból, ez olyan hiba, mely tapinthatóságig körvonalazódik a hivatkozott epizód kérdéses jelenetfolyamában.
Kóka leghatékonyabb fegyvere a poklok összes démonával és iszonyatával is dacolni kész optimizmus, érdekes módon ezt én nagyon szimpatikusnak ítélem meg, mert ebben hasonlítunk. Abszolút vállalható perspektíva optimistának lenni, hiszen optimistaként sansz mutatkozhat egy olyan probléma megoldására, melyet a pesszimista kapásból reménytelennek deklarál.
Kóka minden egyes problémára kapásból kínál fel hetvenkilenc, messzemenőkig védhetőnek felfestett perspektívát. Tehát rendszerint belejön. Mert egyébként ha Drakulának három fia lett volna, úgy bizony bizony, mondom néktek, Kóka lett volna a legkisebb, akiből Drakula SEMMI ígéretet KI NEM nézett, ám egy szép napon a legkisebb Drakula dafke nekiindul szerencsét próbálni. És neki SIKERÜL és IGEN mert ő HITT benne! És mert optimista volt. És akkor itt kérném maxra kínálni a Rocky főcímzenéjét.
Kóka ma már az SZDSZ elnöke. De egyébként én tényleg kedvelem őt. Bizonyos szempontból enigma a csávó, mert borzasztó rossz színész, de ezt nem hajlandó tudomásul venni. És egyetlen egy dolog létezik, ami szomorúbb egy olyan szar színésznél, mint aki nem tudja elviselni, hogy szar színész: ha el tudja viselni, és el is fogadja. Ez a MEGADÁS, maga. Kóka nem ilyen. Nem adja fel soha, és ez számomra csakugyan szimpatikus tulajdonság. Pedig tudom, hogy Kóka tényleg borzasztó rossz színész, és azt gyanítom, hogy ő is tudja, de nem hajlandó ezt elfogadni , és ez adja meg erejét, intellektuális alakjának sajátságos, ám vétón túli legitimitását. Karácsonykor megadnám azt is, hogy hitelességét.
Az SZDSZ elnökválasztási kampányában Fodor Gábor minden alkalommal ELNÖKKÉNT nyilatkozott. Kóka volt az, aki PÁLYÁZOTT a posztra, hát igen, ugye meg is nyerte, pedig ez számomra, Fodor ellenében tökéletesen sansztalannak tűnt. Fodort ma is a recens politikai humánpaletta egyik legkarizmatikusabb jelenségének tartom.
A kérdéses epizódban egyébként Kósa Lajos és Somogyi Zoltán, a Political Capital vezéralakja járnak be még izgalmas gondolati utakat és kereszteződéseket, melyekhez Borókai Gábor jobboldali érzelmű valóságcsatornákon fogható, józan közelítései szolgáltatják az eszmei háttéranyagot.
A citeratévé viszonylag frissnek mondható, leleményes kezdeményezése mindenképpen komoly figyelmet érdemel, csütörtök esténként bűn kihagyni ezeket a táppal bőségesen spékelt eszmei direktütközéseket. Ajánlom árgus figyelmünkbe!
