addendum:
A cikk megírása után nem sokkal erőt vett rajtam a Mardosó Lelkiismeret, és
bohó gyermekkorom súlytalan-rúzsaszín pillanatai gázoltak keresztül zizegő asztráltestemen, melyek Verebes István Bagoly-Hangin szóltak - ugyanis ő szinkronizálta a Micimackóban a Baglyot, teszem hozzá: zseniálisan. Szóval elhatároztam, hogy nem változtatok az íráson, de hangsúlyoznám a kezemmel: én tényleg tökre bírom Verebest, érte haragszom, nem ellene.
Hosszú hosszú éveken át kedveltem Verebes Istvánt, sőt: kedvelem most is. Attól még most bántani fogom, mert szerintem az utóbbi időben bőven rossz médialabirintusokba tájolta magát. Köztévé béli tevékenysége immár csupán annak felvállalt reckírozására szorítkozik, sőt: épít, hogy van ő annyira karizmatikus és meghatározó Színházi Ember/Intellektuális Phenoména, hogy puszta emberi rezdüléseinek látványa is melegséget csempészhessen a köztévére tapadt közember közlelkébe. Mindez igaz lehetett azokban az időkben, mikor Verebes vette a fáradtságot, és utána nézett a dolgoknak, hogy felkészült legyen az adott téma kapcsán. Ma berakják őt vasárnapra, amikor tényleg csak véghülyék és noliferek nézik a köztévét, - hogy én melyik vagyok, azon még gondolkodom, de félek mindkét szempontból feketeöves Nagymesternek vagyok saccolható - így Verebes elintézhet mindent és minden héten azzal, hogy ő Színházi Ember, és neki Nem Tisztje. Ez így megy évek óta. És ma telt be nálam a metafoLikus poháL, mivel Verebes Istvánnak egy potenciális BKV sztrájk lehetősége kapcsán SEM volt tisztje. Ez pedig már nem pálya, de nem ám!
Verebes István számos, előre bekészített szociobonbonierddel rendelkezik, azaz alkalomszerűnek feltűntetett kis történet-meg személyiségadalékokkal szórakoztat, amiken mindig jókat lehet derülni és csodálkozni. Kivált az első tíz évben. Aztán mikor mindet ismered már, kicsit bejátszhat az ajakszegleti rángás, ha újból meg kell őket hallgatnod egyenes adásban. Mint pl: Verebes Színházi Ember. Verebes az Utca Hangja. Verebesnek Nem Tisztje. Ennél nagyobb gond, hogy Verebes kezd képernyőképtelenné válni, amit eszméletlenül unalmas, szabadkozáscentrikus szerepelgetéssel próbál palástolni. Hardcore típusjelű arcvakargatásra csábító, ahogy Verebes improvizációt hazudik a köztévé stúdiójában, mintha ott találná ki azokat a kérdéseket, melyekből egyet-egyet csak-csak kifoncsíroz magából nagy nehezen / hét, fenntartandó a hamis illúzió elveszett emlékét, hogy munkamérlegében túlsúlyban van a szellemi erőkifejtés a mind álmosítóbb bájgúnárkodással palástolt utána-nem-nézéshez képest. A benyomásom ugyanis az, hogy ő csak simán beül, és elvegetálgat, ez pedig nem tökjó. Verebes István elsősorban már magának közvetít műsort és magának szerepel, én pedig már kurvára unom ezt. Unprofesszionalizmus Par Excellence. Félreértés ne essék: ha összeszedi magát, szívesen leszek Verebes rajongója újból, ahogy tisztelője ezúttal is maradok. De Verebes, vedd észre hogy dolgozni mész be a citeratévébe, nem pedig klubozgatni és sztorizgatni.
